Van aki a filmekért vagy a szép kocsikért rajong, én a fürdőszobákat is imádom. Ez főként a szállodai vagy éttermi mosdók iránti különös kíváncsiságomban nyilvánul meg, de őszintén tudok lelkesedni bármilyen szép fürdőszobáért, bárhol legyen is.
Megismerkedésünk óta Péter rendületlenül dokumentálja az összes szállodai szoba fürdőjét, ahol megfordul a konferenciák alkalmával, és már kérdeznie sem kell, hogy mit hozzon Svájcból, Dániából, Angliából vagy Németországból, mert egyértelműen a pici, előre csomagolt szappant fogom kérni, amit a többi előre adagolt használati cikk mellett mindig megtalálunk az ilyen helyeken.
Szépen hajtogatott törülközők, egy kisebb, egy nagyobb és egy vastagabb kilépőnek, egyetlen hajmosáshoz porciózott sampon, pici testápoló, pici fogkefe. Mintha Aliz csodaországában lennénk. És mindenre gondosan felírják, hogy sampon, balzsam, fogkefe, testápoló, egyél meg, igyál meg, vagy éppen hogy ne.
Szinte megható ez a gondoskodás, ahogy kiszámolják, miből mennyit használhat egy ember egy nap. Pont annyit adnak belőle, hogy amikor elfogy, eszembe jusson, hogy a kényeztetésnek hamarosan vége, hamarosan kilépek a valóságba, ahol a nagyméretű, gazdaságos kiszerelésű tusfürdők és samponok várnak, ahol magamnak hajtogatom a törülközőt és ha elfogy a kézmosó, magam kell megtöltsem az adagolót.
És Péter ezeket a pici, szappan feliratú illatos szappanokat hozza el nekem mindenhonnan, én pedig őrizgetem őket, mint mások a barátok képeslapjait az idegen városok főtereivel. Ezek talán azok a főterek, ahová sosem fogok eljutni és szinte biztos, hogy olyan szállodák szappanai, ahol sosem fogok megszállni, de akkor is megnyugtató a tudat, hogy vannak helyek, ahol minden körülmény ellenére, mindig minden rendben van.
Minden rendben van veletek? Ezt kérdezte Bandi, amikor ma chatelni kezdtünk és átküldött egy képet, amit a klinika férfi WC-jébe ragasztott ki a minap. Minden rendben, válaszoltam és sajnáltam, hogy máris mennem kell, pedig alig beszélgettünk. Ő azon sajnálkozott, hogy nem tudna ilyen vicceset kitalálni a Brekivel és Dr. Tulppal, de megnyugtattam, hogy a kiragasztás ténye önmagában elegendő, mert én például most indulok a mosdóba, de ott biztos nem ilyen látvány fog fogadni.
Aztán el is indultam a mosdóba és még tényleg a Breki körül jártak a gondolataim, pár pillanatig pedig a Rembrandt kép is eszembe jutott, de aztán már csak a mosdóba jutás körülményei foglalkoztattak és az, mi fog várni a monterotondoi centro commerciale női WC-jében. Mert nagyképűség nélkül állíthatom, én már tényleg mindent láttam, ami csak előfordulhat az ilyen WC-kben, de amit ma láttam, olyat még soha eddig.
Azt hiszem életem legpazarabb mosdójával találkoztam össze a Panorama bevásárlóközpont második emeletén. A fülkébe lépve ugyanis egy egybefüggő hatalmas ablakon keresztül csodás kilátás nyílt a környező hegyekre és utakra, és elég magasan ahhoz, hogy avatatlan szemek véletlenül se zavarhassanak meg. Rögtön tudtam, hogy az épület tervezője osztozik a mosdók iránti lelkesedésemben, és hogy az egész bevásárlóközpont eköré a kilátás köré épült, s az sem véletlen, hogy a Panorama nevet adták neki. Egy pillanatig még eszembe jutott a boncasztalon kiterített Breki meg a Big Bird, aztán már csak a kilátás volt, meg a krómozott kézszárító, ami olyan fényes volt, hogy tükör helyett használhattam. És amíg a meleg levegő és a színes UV fény szárította és fertőtlenítette a kezem, megpróbáltam szavakba önteni azt a bizarr elégedettséget, amit ez a mosdó váltott ki belőlem, de valamiért folyton csak Isidore Ducasse elhasznált gondolatai jártak a fejemben: „Szép (...), mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése